Személy szerint az esetek 90% százalékában úgy indulok moziba, hogy valami vicces, tartalom nélküli tucatfilmet nézek meg, mert azt bírja befogadni a nap végén az agyam, de külső behatásra :) mindig valahogy megváltozik ez a véleményem, és csak kapkodom a fejem a történéseken. Így volt szerencsém megnézni a Támadás a Fehér Ház Ellen-t (Olyumpos Has Fallen). Bevallom, hogy már a film szereposztása magasabbra tette a lécet, mintha csak a kedvenc jalapeno paprikás nachomat rágcsáltam volna egy szar film alatt (hiszen az még egy rossz film alatt is jó :) )

Aaron Eckhart (Harvey Dent - Sötét Lovag), Gerald Butler (Leonidász Király - 300), valamint Morgan Freeman (Isten) nem egy rossz kombináció, gondoltam előre. Amúgy meg Freemannek most ilyen filmkészíthetnékje van, mert vagy 3-4 trailerben is valami magas pozíciójú szereplőként - nem isten - villog. Rick Yune is van benne, akit a Die Another Dayből, meg a Fast and Furiousból ismerhettek. 

A filmben a gonosz észak-koreaiak szivárognak be a fehér házba, és próbálják elfoglalni azt. Szerintem ne kezdjünk mély okfejtésbe azzal kapcsolatban, hogy a film véletlenül pont az észak-koreai feszültségek közepette jelent meg. Amúgy remek petting az amerikaiaknak arra az esetre, hogy ha esetleg meg kellene támadni észak-koreát, ne legyenek meglepődve. A film története alapvetően nem túl gondolkodós, vannak benne logikai gixerek, de ezt remekül ellensúlyozza, hogy a film pörgős, remek képi világa van, feszültséget kelt, és a sztoriból kihozták a legtöbbet. Minden perc ki van használva, hogy megkapja a néző azt, amiért fizetett. Pár perc családi idill, és máris szembetaláljuk magunkat a helyzettel amiből a magányos amerikai elnök, és a népet mentő magányos ex-kommandós - Mike Banning - születik. 

Az elfoglalás egy balul sikerült diplomáciai találkozó után kezdődik, amikor kiderült, hogy mindenki más mint akiről hitték hogy valaki, és megindul a könyörtelen kaszabolás. Jól el vannak helyezve a rövid "szívszorító" részek (amerikai zászló lehúzása a fehér házról...), és a kis csavarokkal fenn tudják tartani az izgalmat. 

Mike Banning persze az irodai életből rögtön visszavált kommandóssá, és a terroristákkal, amerikai gyártmányú kísérleti fegyverekkel, és mindennel szemben nekiindul, hogy Bruce Willis módjára megmentse a világot. Bár nem a leginkább mélyenszántó gondolatokkal rendelkező karakter a filmtörténelemben, azért még a moziból kifelé is el lehet időzni rajta. Ajánlom mindenkinek, akinek nincs elege a kaszabolós filmekből.

Ja és Morgan Freeman itt nem istent játszik, csak majdnem. Ő helyettesíti az amerikai elnököt, amíg az túszként tölti idejét. 

Adott egy titokzatos férfi, akiről mindenki hallott már, azonban ismerni csak kevesen ismerik. Igen ő Gatsby, Jay Gatsby (Leonardo Dicaprio), aki hatalmas palotájában fényűző partikat tart. A film a '20-as években, New York-ban és annak környékén játszódik. Gatsby szomszédjába egy új lakó költözik Nick Carraway (Tobey Maquire) személyében. Csak távolról figyelik egymást, még egy nap furcsa módon Nick meghívót kap az egyik partira, az érdekessége a dolognak, hogy még soha senki nem kapott. Az események ekkor indulnak csak el… Annyit elárulok, lesz benne szerelem, sírás, krimi és rengeteg buli.

A majdnem két és fél órás film enyhén szólva is hosszúra sikeredett, főleg az elején peregnek lassan az események. Nagyon sok időbe telik míg felépül Gatsby köré a misztikum. A nagy misztikum mögött azonban nincsen semmi, mint ahogy az a végén kiderül. Ez talán annak is köszönhető, hogy a film maga egy regényadaptáció, tehát a lehetőségek korlátozottak. A nagy misztikum mögötti üresség ellenére, mégis izgalmas tud lenni a történet, mivel előre nem kiszámíthatóak a történések.

Leonardo Dicaprio még mindig nagyon jól néz ki, tulajdonképpen fogalmazhatnék úgyis, hogy túl jól néz ki :P A film rendezője Baz Luhrmann, aki nem ragaszkodott a '20-as évek korhű ábrázolásához, remek munkát végzett. Ami a Rómeó és Júliában a pisztolyok, autók stb. voltak, azt a megújító szerepet ebben a filmben mindenképpen a zene tölti be.

A film nagy erőssége minden kétséget kizáróan a zene. Tényleg meglepő, főleg, hogy a film a '20-as években játszódik. Azt például ki gondolta volna, hogy Beyonce valaha is fel fogja dolgozni Amy Winehouse Back to Black című számát. 

De felcsendül Beyonce Crazy in Love című dalának átdolgozása is Emeli Sande-nek köszönhetően.

A sort olyan előadókkal lehetne folytatni mint, Jay Z, will.i.am, Fergie, Lana Del Rey, Bryan Ferry, Florence and the Machine, Jack White… Valóban úgy érzem, hogy a zenék viszik háton a filmet.

Lehet apróság, de engem rettentően zavart a film egésze során állandóan felbukanó francia pezsgőmárka termékelhelyezése. Sebaj…  

Ha másért nem is, de már a zenékért is érdemes megnézni a filmet.  

Mindössze két hete jelent meg, az egyik legnépszerűbb videómegosztón a Tűzgyűrű (Pacific Rim) második előzetese, ami már több bepillantást enged a film iránt érdeklődő közönségnek. Ha összeadjuk az eddig napvilágot látott hivatalos trailereket, bizony közel 4,5 milliós megtekintésszámot kapunk. A film körül hatalmas a felhajtás, sokan a nyár leglátványosabb sci-fijeként emlegetik, de vajon valóban ekkorát fog szólni? Július 11-én – 1 nappal az amerikai bemutató előtt! – megtudhatjuk, ugyanis ekkor kezdik majd vetíteni a hazai mozikban.

Néhány gondolat a story-ról: a tenger mélyéről hatalmas szörnyek (Kaiju-k) törnek a felszínre, amik ellen az emberiség látszólag tehetetlen, mígnem elő nem kerülnek a garázsból, a kifejezetten erre a célra alkalmas óriás robotok (Jaeger-ek). A Jaeger-eket két ember irányítja egyidejűleg, akiknek az elméje összeköttetésben áll, és természetesen a legkorszerűbb fegyverekkel, technológiával vannak felszerelve. Mindezek ellenére a Jaeger-ek hatástalannak tűnnek a könyörtelen ellenséggel szemben.