Egy igazi mozgóképelő, mikor meghallja a legnagyobb őrületet, azonnal a netre ugrik, és gyors informálódást végez: mikortól és mennyiért? A gyors reakció nem kérdés, hiszen ő akar lenni az első, aki bevállalja, hogy „állja a szelet”, na meg a vizet, beül a vörös bársony mozgószékbe és megtapasztalja, milyen is az a „négydé” élmény. Vezető hírek, felturbózott szalagcímek, hiszen büszke lehet a magyar multiplex hálózat – Európában nálunk lehet kipróbálni, milyen az, ha igazán beleéled magad a mozivászon cselekményébe. Valljuk be, ettől a ténytől valami megmozdul bennünk, hiszen nem sok mindenre mondhatjuk el manapság, hogy elsők vagyunk az öreg kontinensen.

Az indíttatás tehát megszületik bennünk, és ilyenkor következik a két legfontosabb erőforrás felmérése – az időnk, na meg a pénztárcánk tartalma. A filmvetítés teljesen szimpla sűrűséggel szerepel műsoron, ami viszont kis megtorpanást okozhat, az az igen magasra pozícionált jegyár. Első hallásra – a gondosan felépített PR tevékenységnek köszönhetően – igen vonzó programnak tűnik, sokan azonban ennél a részletnél veszik fontolóra, ér-e a korántsem bejáratott rendszer háromezer forintot? (és ekkor még egy árva darab popcorn-t sem ettünk) Mit tesz ilyenkor egy fogyasztói társadalomban tudatosan viselkedő szereplő?

Kicsit jobban utánajár, és a promóciós szövegeken túl, felkutatja a kevésbé színes-szagos referenciákat is. Nincs nehéz dolga az embernek, hiszen a legnépszerűbb keresőfelület első – nem fizetett – találata rögtön egy kevésbé lelkes, 4D szüzességét elvesztő blogoló élménybeszámolója. Úgy látszik, rajtam kívül sokan kattinthattak az elgondolkodtató véleményfejtegetés linkjére, hiszen napok óta ez a vezető cikk a témában, ha beírjuk  a triviális keresőkifejezést („4D mozi”). Tovább görgetve, nem túl motiváló látvány fogad minket, ugyanis az első négy megjelenő cím alatt háromban olyan jelzők jelennek meg, amelyek nyomdafestéket egészen biztosan nem tűrnének. A további részleteket meghagyom azoknak, akiket ezen sorok kutatásra, jobban mondva további olvasásra sarkallnak.

A kutatást követően, alaposan megfontolva a dolgot és jó közgazdász hallgatóként felmérve a megtérülést, úgy döntöttem, dacolva az ígért széllel és tengervízzel, „kifizetem a véleményt”, vagyis kiadok azért háromezer forintot, hogy utána megélt tapasztalataimra alapozhassam érveimet a témában felmerülő eszmecserék során.

Döntés után nézzük a moziműsort. Filmválasztásról szó sincs, ugyanis az eredetileg beígért akciófilm helyett egy darab díjazott mozgóképmű található a programfüzetben. Valamilyen hiba folytán az immáron Oscar-díjasnak mondható rendező kezei alatt elkészült „Pi élete” még felfedezetlen volt számomra, lelkes környezeti nyomásra biztos voltam benne, hogy a filmet mihamarabb „el kell fogyasztanom”. Habár olvasható olyan vélemény, hogy a történet valójában „Ang Lee spirituális látványmozija, amelyben mintha a Gettómilliomos hősét a Titanic egyik mentőcsónakján látnánk”, a „nagyok” is megmondták: bőven befér az „érdemes megnézni” kategóriába. Ezt tovább fejtegetve hosszú vitákba lehetne belemenni, de fókuszomat meghagynám a 4D élmény kifejtésén.

Őszintén szólva, kicsit túlkészültem a film vetítése előtt, az olvasottakon felbuzdulva ugyanis biztosra vettem, hogy a vacsora-mozi páros ezúttal fordított sorrendben kell, hogy megtörténjen. A mozi ismertető mellé ugyanis egy figyelmeztető mondatot csatoltak – esetenként tengeribetegséget okozhat. Sőt mi több, a 4D-t megjárt bloggerek is írták, hogy szóban egész kis „használati utasítást” kaptak a jegyet árusító kollégától azzal kapcsolatban, hogy érdemes résen lenni a film alatt. Konkrét utalásokat véltem felfedezni a kockázatos popcorn-kóla kombó beviteléről, habár ezen kellékeket elengedhetetlennek tartottam eddigi mozilátogatásaim alatt. Túlzott óvatosságomra még a büfés alkalmazott is mosollyal reagált – habár ott és akkor meg voltam róla győződve, hogy egy munkáját jól végző eladó nem is reagálhat máshogy, minthogy vásárlásra ösztönöz. Mindezen tényezők konklúziójaként pattogatott kukorica és szívószálas üdítő nélkül léptem át a 3-as terem ajtaját, s tettem ezt igen egyedülálló módon – derült ki a helyem elfoglalása közben.

A film kezdetéig büszke is voltam magamra, titokban alig vártam az első felhördülő nézőt, aki nem olvasva előre, kicsit sem számolt a felmerülő veszélyekkel és nyakába kapott egy teljes zacskónyi adagot. Fel kell, hogy fedjem a fájó eredményt: tökéletesen kivitelezhető volt egy közepes menü békés elfogyasztása, bizonyították be az elégedetten rágcsáló-szürcsölő szomszédok. Nem ez volt azonban az egyetlen olyan elvárásom, amely csúfosan megbukott a „négydé” mozi terem sorai között.

A beígért szélvihar és ránk zúduló eső, valamint a tengeribetegséget okozó mozgó ülés igen halványan emelték Pi életének színvonalát, mondhatnám úgy is, hogyha nagyon akartam, éreztem hajam szálainak meglebbenését, és ha igen közel tartottam arcom a permet-nyíláshoz, kis nedvesség valóban fröccsent ránk a tengeri jelenetek alatt. Szélgép van, nem érheti szó a ház elejét, csak ott rontottam el, hogy mint a legtöbb mozirajongó, a legjobb helyről szerettem volna kémlelni a vásznat, vagyis középre foglaltam helyet. Ott volt a hiba, hogy a halkabb jeleneteknél a figyelmet igencsak megzavaró ventillátorok ereje hozzánk már csak fuvallatként ért el, így mi főként a tőlünk a rézsút lentebb ülők reakcióiból nyerhettünk – inkább látványban – szélgép-élményt. Az, hogy szelet nem kaptunk, kevésbé volt zavaró, mint az, hogy az életével küzdő hajótörött és Richard Parker – gyengébbek kedvéért Pi útitársa, a bengáli tigris – megható jelenetei mellé be kellett fogadni az igen gyakori hajszárító hanghatásokat is.

A 4D ígéretei közül a másik vonzó elem a cselekménnyel együtt mozgó széksorok voltak, ami kapcsán ugye felreppentek a hírek – esetenként még tengeribetegség is érhet minket. Sajnos be kellett látnom, hogy ha két nagy menüt dobok be mozi előtt, az sem zavarta volna meg nyugalmamat a néha megrázkódó, hol előre, hol enyhén oldalra mozduló ülésben. Kellemetlen volt, hogy hosszas töprengés után sem lehetett ráismerni, milyen hozzáadott értéke volt közös előredőlésünknek egy olyan jelenet közben, ahol két szereplő éppen párbeszédet folytat. Ennek a valóban plusz élményt adó effektnek akkor lenne igazán értelme, ha egy olyan filmnél próbálhatnánk ki, ahol gyors mozdulatok, akció dús jelenetek, tűzpárbajok vannak. Tulajdonképpen itt a filmválasztással volt a baj, ugyanis a listán egyedül szereplő Pi élete alatt nagyobb élményt nyújtott az előttünk ülő széksor figyelemmel követése, a látványban nagyobb hatást keltő dőlésszög, mint átélni ugyanezt.

"4D" francia módra

Utolsó reményünk a bloggerek által igencsak közkedvelt illat-felhők lehettek volna, ám itt sem jött el a várva várt katarzis. Pár erdei képsornál lehetett érezni 1-1 bepermetezett halovány illatmintát, ám összefüggést itt sem sikerült találni a vásznon látható jelenet és szaghatás között. Egy igazi tengeri film közben például egyszer sem lehetett érezni a jó tengeri levegő sós illatát,habár ennek kivitelezése nem is lett volna túl nagy kihívás.

A moziból enyhe csalódottsággal távozva inkább csak azt lehet elmondani, hogy a Pi életét valóban érdemes megnézni, hiszen mondanivalóján még hazaérve is eltöpreng az ember.  Bár a „négydé” sajnos nem adja meg azt a ráadás élményt, amire az ember számítana.

Véleményem teljes mértékben szubjektív, és különösen kíváncsi lennék arra, más milyennek élte meg, hátha csak a közép-közép ülés számított ebben az esetben rossz pozícionálásnak.